Rólam

Békési Edina vagyok, pszichológus, nemzetközileg képesített viselkedéstudományi szakember. Már gyermekkoromtól vonzott a pszichológia, és a bennünk rejlő lehetőségek kibontakoztatása.

Board Certified Behavior Analyst

USA-ban képesített – Alkalmazott Viselkedéselemző

Károli Gáspád Református Egyetem

Pszichológus

Oxford Mindfulness Centre

Mindfulness Oktató (folyamatban)

Magyarországon végeztem pszichológusként, majd az életem az USA-ba sodort. New Jerseyben autizmussal élők fejlesztésével foglalkoztam éveken át, és ott a munkám mellett – Magyarországon másodikként – megszereztem a Board Certified Behavior Analyst képesítést, ami által elmélyültem a viselkedéstudományban és megtanultam a viselkedésünk hatékony megváltoztatásához szükséges alapokat.

A viselkedéstudomány közel áll a  szívemhez, hiszen a napi cselekedeteink, tetteink, önmagunk helyes motiválása meghatározza az életünk nagy részét. Ezek azok a dolgok, amiket napi szinten önmagunkért és a boldogságunkért tehetünk. Szokásaink megváltoztatásához azonban nem elengendőek csak célok, helyes és részletes tervekre van szükség, és olyan módszerekre, amik segítenek ezeket a viselkedéseket fenntartani.

Az önegyüttérzés jelentőségére és teljes életet megváltoztató erejére először a saját tapasztalataim alapján jöttem rá. Én magam is küzdöttem fájó önkritikával, szorongással és szülés utáni depresszióval is.

Az önegyüttérzés folyamatos gyakorlásával és napi meditációkkal azonban rátaláltam egy amúgy mindig is a részemet képző belső magra, erőre és bölcsességre. Mindenki megtapasztal nehézségeket az életében, és az életünk sosem lesz teljesen gondtalan. Ez a belső erő és bölcsesség is megvan viszont mindannyiunkban, ez az amihez mindig fordulhatunk, bármikor támaszra, szeretetre vagy bátorításra van szükségünk.

Ahogy Kristin Neff fogalmaz: “az önegyüttérzés megváltoztatja az életünket és nem azért, mert ezt gyakorolva minden könnyebb lesz, hanem azért, mert mindig lesz mellettünk valaki, amikor nehéz nekünk. A lehető legjobb szövetséges, önmagunk.”

A saját pozitív tapasztalataim és kutatások mind egy irányba mutatnak. Az önegyüttérzés napi gyakorlása transzformatív erejű.

Csodálatosnak tartom, hogy mindannyiunkban mennyi szeretet és erő van, csak rá kell szánnunk az időt és energiát, hogy észrevegyük a saját ragyogásunk. Ezen az úton szeretnék én a klienseim mellett állni. Kombináltam a Magyarországon és az USA-ban szerzett szakmai tudásomat, személyes életutam tapasztalataival és nemzetközi kutatásokkal. Így olyan konkrét módszereket és stratégiákat kínálok, amelyek segítenek kiépíteni egy biztos pontot önmagunkban – az élet bizonytalanságainak közepette.

Örülök, ha írsz

Köszönöm, ha megtisztelsz a bizalmaddal és írsz. Nyugodtan fordulj hozzám bármilyen kérdéssel, gondolattal, ami felmerül benned.