Én és a fájdalmam – Fájdalomhoz való viszonyunk

Testi vagy lelki fájdalommal jár minden pillanat az életünkben, amikor valamilyen kellemetlen, számunkra nehézséggel járó élményt tapasztalunk.

Fájdalom az amikor eltöröm a lábam. Fájdalom az amikor elbukok valamiben, ami fontos volt nekem. Fájdalom az, amikor szorongok a múlton vagy a jövőn. Fájdalom az, amikor begyullad a fogam. Fájdalom az, amikor nem dicsér meg az apám. Fájdalom az amikor képtelen vagyok egy gondolatot kiverni a fejemből. És még sorolhatnám….

Mindenki élt már át fájdalmat az életében, és legtöbbünk napi szinten tapasztal kisebb vagy nagyobb fájdalmakat. A fájdalom tehát abszolút jelen van mindannyiunk életében, a megélése természetesen teljesen egyedi lehet, de a fájdalmakkal való élés abszolút közös emberi tapasztalás. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy a fájdalom az életünk szerves és elkerülhetetlen része.

Ugyancsak közös legtöbbünkben azonban, hogy fájdalommentesen szeretnénk élni; kellemetlen érzés, így ki akarjuk taszítani az életünkből. Leginkább boldogságra és örömre vágyunk az életünk minden pillanatában. Nem tudnék egy olyan embert mondani, akitől bármikor is azt hallottam volna, hogy már úgy hiányzik neki egy jó kis fájdalmas élmény, vagy terveket szőne a fájdalom eléréséhez. A boldogságot azonban annál inkább keressük mindenhol , bárhol is van, csak jöjjön már. A boldogságkereséssel nincs is semmi baj, természetes, hogy sok-sok pozitív pillanatot szeretnénk az életünkben, és szeretnénk úgy általánosan elégedettek lenni az életünkkel.

A gond inkább a fájdalom elkerülésénél kezdődik, a hárításokkal és ellenállásokkal, amikkel élünk, hogy ne kelljen megélni a fájdalmat. Paradox módon sokszor azok a stratégiák, amiket tudatosan vagy öntudatlanul a fájdalom elkerülésére és a boldogság keresésére használunk, tesznek minket hosszútávon boldogtalanná.

Mi, emberek, hihetetlen sokszínű palettát dolgoztunk ki érzéseink maszkolására, fájdalmaink legyűrésére és lenyomására. Csak hogy néhányat említsek:

  • figyelemelterelés (ne foglalkozzunk vele, akkor biztos eltűnik)
  • tagadás (dehogy vagyok én szorongó, de az a szemét főnököm…)
  • tudatmódosítás (ÁÁÁ, ne foglalkozz vele, menjünk inkább sörözni)
  • érzéseink/gondolataink kontrollálása/megváltoztatása (gondolkodjunk pozitívan)
  • fájdalmunk elnyomása, és így tovább…

Bizonyos szituációkban ezek a stratégiák hasznosak lehetnek és néha rövidtávon működhetnek is, de hosszútávon sokan azt tapasztaljuk, hogy a fájdalom nem tűnt el, sőt, még jobban dörömböl. A probléma forrása ugyanis az, hogy a fájdalom
megtagadásával önmagunkat és emberi tapasztalásunkat tagadjuk meg. A fájdalom pedig ott van, és ha nem foglalkozunk vele, nem adunk neki tiszteletet és kellő figyelmet, akkor szépen lassan emésztget minket. Ezek közül a stratégiák közül pedig sok még fokozza is fájdalmat, pl. ha a lelki fájdalmunkat alkohollal szeretnénk csökkenteni, akkor hosszútávon egyre szorongóbbak leszünk.

Társadalmunk is a negatívumok kirekesztésére van berendezkedve – csak a steril boldogság elfogadható – így ahelyett, hogy odafigyelnénk arra, hogy mit is élünk át éppen, módszeresen hárítjuk az egyik legemberibb tapasztalást. Ott tartunk, hogy egymást segítjük a hárításban, így baráti beszélgetések során is sűrűn hallható, hogy “szedjük össze magunkat”, “ne foglalkozzunk ilyen hülyeséggel”, “engedjük el” , “gondolkozzunk róla pozitívan” vagy “igyunk rá egyet”. Ezek pedig, bár segítő szándékú mondatok, sokszor hatástalanok, bizonyos esetekben pedig kártékonyak is lehetnek. Mit tehetünk tehát akkor ezzel a bizonyos fájdalommal, amit senki se akar, de mindenki átél? Akivel folyamatosan harcban állunk és ha tehetnénk kidobnánk az ablakon, de mindegy milyen magasról löknénk le, akkor is visszamászna…

  1. Az első és legfontosabb lépés, a fájdalom felismerése. Meglepőnek tűnhet, de hihetetlen milyen sok pillanat van, amikor bár fájdalmas pillanatot élünk át, mi magunk azonban észre se vesszük. Általában ugyanis el vagyunk valami mással
    foglalva…. vagy annyira tilosnak érezzük a negatív érzések átélését, hogy még csak felismerésre se méltatjuk őket, pl. amikor dühöngünk valamin, de magunkban úgy gondoljuk, hogy ez oké és nem is vagyunk mérgesek. Ugyanígy végigrohanhatunk egy napot anélkül, hogy észrevennénk, hogy milyen görcsben van a testünk összes izma.
  2. A felismerés után jöhet a döntéshozatal: tudok e most ezzel valamit kezdeni? Sokszor már nagyon kis dolgok is segíthetnek abban, hogy kicsit tisztábban lássunk és jobban oda tudjunk figyelni magunkra. Például 5 perc séta vagy egy teaszünet, ha erre épp nincs lehetőségünk, vagy nagyobb lélegzetvételű fájdalomról van szó, akkor dönthetünk úgy, hogy visszatérünk a fájdalomhoz, amikor igazi időt tudunk rá szánni, a lényeg, hogy ez egy tudatos döntés legyen.
  3. Megengedés és elfogadás – nagyon fontos, hogy megengedjük magunknak és elfogadjuk, hogy úgy érezzünk ahogy épp érzünk, még akkor is, ha ez kellemetlen. Adjunk magunknak engedélyt az érzéseinkhez!
  4. A fájdalomhoz való odafordulás és a fájdalom megfigyelése – mindfulness meditációban erre többféle technika létezik, de ha gyakorlottabbak vagyunk, akkor már hétköznapi pillanatokban is oda tudunk fordulni a fájdalmunkhoz. Mindezt
    nyitottsággal és értekítéletektől mentesen tesszük. Meg tudjuk figyelni, hogy a testünkben hol érezzük a fájdalmat (akkor is, ha lelki fájdalamról beszélünk), milyen részei, rétegei vannak a fájdalomnak, milyen különböző érzések és gondolatok
    tapadnak hozzá. Fontos, hogy ilyenkor nem megszüntetni akarjuk a fájdalmat, vagy kitalálni a megoldást valamire, csak és kizárólag ténylegesen megtapasztalni az érzést és hagyni, hogy ott legyen. Így az érzéseinket meg tudjuk figyelni, anélkül,
    hogy irányítani akarnánk őket.
  5. Emlékeztessük magunkat, hogy a fájdalom egy nagyon emberi dolog, amit mindenki megtapasztal az életében, és teljesen természetes, hogy így érzünk. Ne azonosítsuk magunkat a fájdalmunkkal! A fájdalom csupán egy érzés: fogadjuk el,
    legyünk felé nyitottak, próbáljuk megfigyelni, hogy akar-e nekünk valamit üzenni. Ezentúl pedig tudjuk, hogy attól, hogy most szomorúságot érzek, nem jelenti azt, hogy szomorú ember vagyok, sem azt, hogy holnap is szomorú leszek.
  6. Ajándékozzuk meg magunkat, egy kis önegyüttérzéssel. Pl. mondhatjuk magunknak, hogy ez a pillanat fájdalmas, de a fájdalom emberi dolog, és kérdezzük meg magunktól hogy mit tehetnénk magunkért, hogy megkönnyítsük ezt a pillanatot
    és próbáljuk is megtenni azt. Próbáljunk meg jókívánságokat küldeni magunk felé, akár megölelni és szépen lassan megnyugtatni magunkat, emlékeztetni magunkat, hogy mi mindig magunk mellett leszünk. Pont úgy, ahogy egy jó baráttal is tennénk, amikor ő fájdalmat él át…

Mivel a fájdalomhoz való viszonyunk hosszú évek/évtizedek alatt alakult ki, így a fájdalom elfogadásának útja is egy hosszas tanulási folyamat. Figyeljük meg azonban, hogy ahogy szépen lassan egyre kevésbé állunk ellen a fájdalmunknak, a
szenvedésünk ezzel arányosan fog csökkeni. A szenvedés ugyanis nem a fájdalom, hanem a fájdalom és az azzal való folyamatos küzdelem és ellenállás. A küzdelem nélkül a fájdalom, csak fájdalom marad, elfogadásával kihúzzuk a méregfogát, és csak egy érzés lesz a sok közül, amit mi emberek, csodálatos módon át tudunk élni.

Legyünk hát türelmesek és szeretőek önmagunkkal. A fájdalmunk, összes érzésünk és önmagunk elfogadása elengedhetetlen része a teljes életnek, amire mindannyian vágyakozunk. Ha eleget foglalkozunk a fájdalmunkkal idővel egyre közelebb kerülhetünk hozzá, egyszer még barátok is lehetünk.

Ki tudja, legközelebb talán még meg is tudjuk ölelni magunkat, amikor valami fáj….

Békési Edina

Békési Edina

Szakmai és személyes életútja is a magunkban rejlő lehetőségek kibontakoztatásáról és saját belső erőnket támogató stratégiák megtalálásáról szól. Elkötelezett, hogy mindezzel a tudással mások segítségére lehessen.

Önegyüttérzés

Viselkedésváltozás

Viselkedésváltozás

MindYourShine

MindYourShine

(önegyüttérzés + viselkedésváltozás)

Kapcsolódó cikkek

Önegyüttérzés Fontossága Szülőként

Önegyüttérzés Fontossága Szülőként

Még várandósságom alatt mondta nekem a terapeutám, hogy a babám születése utáni időszak mindent megváltoztat majd, egyszerre lesz csodálatos és hihetetlenül nehéz. Minden szavával egyetértek, a szülőséget én egy óriási ajándékként élem meg, de közben életem egyik...

bővebben